Lány hálókörlet

3... 2... 1... Futás! A másodperc törtrésze alatt már az ajtónál is voltam, és szinte meg sem lepődtem rajta, hogy Jasper vigyorog a küszöbön.
-Na, akkor megyünk? - próbáltam közömbösséget színlelni egy... Igen, egy gondolatolvasó előtt.
Aki ugye hallja minden gondolatomat. Elment az eszem. Jasper derűs mosollyal "hallgatta" a gondolatmenetemet.
-Igen, szerintem is - bólintott.
-Miért is? - érdeklődtem bosszúsan.
-Nem jöttél ki velem, pedig lehetőséged lett volna rá. Inkább itt gubbasztottál, és nem csináltál semmit, csak várakoztál - nevetett Jasper.
-Mi? - kérdeztem, teljesen összezavarodva.
Mi nem mehetünk napra, nem?
-Igaz, de van egy fekete, kapucnis köpenyünk - közölte bátyám.
A homlokomra csaptam.
-Na neee... - sóhajtottam fáradtan.
Azt hittem, Merilionban minden más lesz, semmit sem csinálhatunk úgy, mint eddig...
-Akkor bolond vagy - nevetett Jasper.
-Te meg kegyetlen. Hagytad, hogy itt gubbasszak egész délután!
-De olyan vicces volt hallgatni a gondolataidat, nem bírtam ki!
Megcsóváltam a fejem, aztán csak megvontam a vállam.
-Hát, már mindegy. De most már megyünk végre? - türelmetlenkedtem.
Jasper felnevetett, aztán elviharzott, én meg utánavetettem magam.

Nem hiszem el, hogy tényleg megyek erre az idióta bálra. Ráadásul egy vámpírral. Borzalmas, nem? Egy vámpírral. Utálom mindegyiket, mert tudom, hogy... hogy... hogy halt meg Apa. Nem kéne erről tudnom. De véletlenül hallottam, amikor elváltunk Fleurrel, hogy a nővérkém beszél róla. Bár előtte is sejtettem, hogy ezeknek köze van hozzá. De tudni, hogy ez biztos. Akkor vált vérfarkassá Sarah.
Kirázott a hideg.
Mi lenne, ha egyszerűen lemondanám a bált?
Nem, nem lehet. Mit szólna Fleur? És az bunkóság lenne Jastinnal szemben is...
- Jasper. A neven Jasper.
Nos, ha azt mondom, hogy szívrohamot kaptam, akkor nagyon óvatosan fejtettem ki magam.
- Ki? Hol? - nézek körül, majd meglátom az ablakomban a fiút. - Azt a dezoxiribonukleinsavját, a szívrohamot hoztad rám!
- Esetleg beengedsz?
A fenéket Te...
- Hát persze - mondom ki a gondolataim helyett, és kinyitom az ablakom, majd a szoba legtávolabbi pontjába megyek. - Mégis mi a csudát kerestél az ablakom előtt?
- Hallgattalak - mondja úgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Szerencsére nem közelített.
- De meg se mukkantam!

- Igen, tudom - mosolygott Jasper. - És bocsánatodért esedezem, hogy kihallgattalak, és így betoppantam a szobádba.
- Semmi baj - mondtam rögtön. Persze, ezt nem gondoltam komolyan. - Te gondolatolvasó vagy?
- Talált, süllyedt, mint a Titanic - mosolygott. - És nem baj, ha lemondod a bált.
Nem kellett ahhoz gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam, Jasper nem mondott igazat.
- Ami az apáddal történt... az egy roppant sajnálatos eset - tette át testsúlyát a másik lábára. - Ne aggódj, nem mondom el senkinek.
- Nem aggódok - feleltem. - És nem mondom vissza. Nem...
- Nem futamodsz meg? - somolygott a fiú.
- Nem... - adtam meg magam. - Nem lenne helyes. Megígértem, nem tehetek ellene semmit.
Jasper szóra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit.
- Megkérhetlek arra, hogy máskor ne hallgatózz? - kérdtem.
- Persze, Sussy - egyezett bele.
- Susan. A nevem Susan - javítottam ki.
- Rendben. Sussy - nevetett.

- Hagyjál! - nevetek én is. - De szerintem menned kéne, mert mindjárt takarodó.
- Igen, igazad van - bólint. - Lassan ideje va... vacsorázni nekem is.
Egészen eddig nem jutott el teljesen a tudatomig, hogy egy vámpírral beszélek, de most újra kirázott a hideg, és egy pötit felfordult a gyomrom. Hogy kimenjenek a fejemből a gondolatok, megrázom a fejem. Jasper megértően mosolyog, majd az ablakomhoz lép.
- Én megyek - mondja.
- Jó éjt! Vagyis jó... étvágyat!
- Köszönöm. És jó éjt Neked is - köszön, és kívülről hozzáteszi. - Sussy.

- Ssss... Ne sírj, Cam - simogatta a fejem Mason. - Nem a Te hibád.
- Dehogynem! Az enyém! - zokogtam. Borzasztó volt, mert az egész miattam történt. - Ha én nem vagyok...
- Akkor sosem derül ki, hogy Susannal nem jó a kapcsolat - fejezte be helyettem a mondatot. - Mert kiderült, hogy én nem szerettem eléggé, és mert ő nem bízott bennem.
- De bízott benned! És szeretett! És ez az egész az én hibám!
- Még csak nem is sírt, mikor szakítottunk - vont vállat. - Így nem is akkora probléma, hogy így történt.
- Nem hiszem el, hogy nem hiszi el, hogy csak barátok vagyunk - motyogtam. Nem tudtam volna amúgy se kimondani normálisan, mert szégyelltem magam, amiért beleszerettem egyetlen barátom (most már) exbarátjába. De most legalább a sírást foghattam az eredeti kiakadásra.
- A Sors akarta így, hogy ez megtörténjen. Most gondolj bele, hogy ezt milyen nehezemre esett volna megtenni ezt - mondta.
Felemeltem a fejemet.
'Mit?' akartam volna kérdezni, de ez az egy szócska nem tudta elhagyni a számat, mert Mason felém hajolt, és... megcsókolt.
Ezernyi gondolat kavargott bennem, de amint Mason keze az arcomhoz ért, mindegyik tovaszállt, és én visszacsókoltam. Nem tudom meddig tartott, de amikor véget ért, én már Mas ölében ültem, és ő csillogó szemmel simogatta az eddig lófarokba kötött, de már teljesen kibontott állapotban lévő hajamat.
- Jesszusom, Te megcsaltad velem Susant!
- Nem, mert Susan és én már szakítottunk - emlékeztetett.
- Szóval, miattam szakítottatok! - tört rám megint a sírás.
- Ajj, ne kezdjük elölről...