Igazgatói iroda

- Baj van a füleddel? Azt hittem, hogy csak engem siketített meg a visításod az ebédlőben.

- Héééé! Szóval, nem nincs baj a fülemmel, de... KIFEJTENÉD, HOGY MIT ÉRTETTÉL A VÉGE SZÓ ALATT? - nagy levegő. Huh. Azt hiszem befejeztem...

- Szakítottunk Masonnel. Így már világos? És au! A jobb fülem! - dörzsölöm mostanra már totálkáros hallószervemet.

- De miért? - kapkodtam a levegőt. - Olyan... hm... - kerestem a szavakat. - cukik voltatok! - pislogtam Susyra. Próbáltam nem foglalkozni azzal, hogy amíg én magyaráztam erőteljesen dörzsölte a jobb fülét, amit elvileg én tettem totálkárossá. Elmondanám, hogy nem én vagyok az, aki a másikat sikítva üdvözli, úgy hogy hátulról a nyakába ugrik...

- Nos, nem voltunk cukik. Cuki a kutya, macska, egér, kígyó, kisbaba, de nem mi. Figyu, ne izélj már - ölelem át síró barátnőmet. Én szakítottam valakivel, és én vigasztalom őt. Hogy is van ez? - Hé, minden rendben lesz!

- De... Miért? - hüppögtem a szememet törölgetve. - És a kígyó nem cuki! - tettem hozzá kisvártatva. - És cukik voltatok. Mint amikor a tetőn megcsókolt. Az például nagyon cuki volt.
Susan kérdően nézett rám, én pedig lehajtottam a fejemet. Nem, én nem voltam ott. De Carter szeret dokumentálni és mindenhol ott lenni.

Megpróbáltam nem túlságosan megrökönyödni azon, hogy Fleur mikről tud.
- Nem tökmindegy? Mindkettőnknek jobb lesz így, hidd el - simítom meg a karját. - És a kígyó cuki.

- De meeeert? Gondolj bele! Egyikőtöknek sincs senkije, mármint akihez este át tud menni a tetőn, hogy oda tudjon bújni ha fél - nem, nem szoktam félni, ez csak egy ötlet volt. - Vagy mondjuk, akivel együtt mehetnél le reggelizni. Vagy akit visítva átölelhetsz. Vagy akivel együtt nézelődhetsz a könyvtárban. Vagy akivel mehetsz a téli bálra, három hét múlva.
Hirtelen csak ennyi jutott eszembe, így elhallgattam.

- Akarod tovább sorolni? - kérdezem unottan. Nem, nem untam, csak kezdett tudatosulni bennem az egész. - Nekem nyolc. Letojom ezeket, ahogy a bált is. Megyek egyedül. Vagy sehogy se. Ha valaki elhív talán igent mondok. De amúgy tökmindegy. Nekem mindegy.

- Vagy akivel együtt tanulhatsz. Vagy akivel együtt elemezhetsz szerelmes verseket. Vagy akivel sétálhatsz a parkban, ha még szép az idő. Vagy akinek sikoltva újságolhatod, ha jó jegyet kaptál... - folytattam a sort, de hirtelen abbahagytam. - Menjek én is egyedül veled?

- Ne! - tiltakozom. - Ha megígérem, hogy megkérdezem az első velünk szembejövő fiút, hogy van-e kedve eljönni velem, akkor leteszel róla?

- Nem! Lehet, hogy az első szembejövő fiú Jacob Green lesz - tiltakoztam. - De nem szeretném, hogy egyedül menjél vagy pedig hogy fenn maradjál egyedül a hálódban.

- Nem baj, akkor is. Max megfenyegetem, ha ő lesz, nehogy ige... - nem tudom befejezni a mondatot, mert a sarkon befordulva neki megyek valakinek. Ez a valaki egy vámpír. A bűzéből már rögtön tudom. És fiú. Afeneegyemeg.
- Bocsi, nem vettelek észre - kér bocsánatot mosolyogva. - Jasper vagyok.
- Bocsánat, én se Téged. Susan vagyok. És... - kérdőn Fleurre nézek, aki majd megfullad a visszafojtott röhögéstől, úgy bólint. - megkérdezhetem, ha már így összefutottunk. Szó szerint. Hogy...
- Igen. A válaszom igen. És őszintén sajnálom. De tudod, az igazi akkor jön, ha nem várod - nevet. Én meg totálisan döbbent vagyok. Megjelenik egy csinos vámpírlány is.
- Jasper, most az egyszer Te nyertél, de... - hadar a lány. - Ezek meg kik?
- Héloise, ők itt Susan és Fleur - (most már Fleur is döbbent. Hiszen be sem mutatkozott) - Susan, Fleur, ő itt a húgom, Héloise.

- Húúúú... Ti kik vagytok? - pislogtam nagy szemekkel, Susanra majd a két vámpírra nézve.

- Diákok. Szerinted? - válaszol Héloise.

- Jóóóó... Csak kérdeztem. Mondjuk, hogy honnan jöttetek. Vagy ilyesmi. és hogy eddig miért nem láttunk titeket. De tudod? Nem is kell válaszolni - vontam meg a vállamat. - Meg kell keresnem valakit.

Fleur egyszerűen csak elindul otthagyva engem két vámpírral. Egyedül. Önkéntelenül is kiráz a hideg.
- Hé nem harapunk - mosolyog Jasper. - Vagyis én nem. Vele viszont vigyázz - bök a húga felé.
- OK... Én asszem megyek. Hamarosan takarodó meg minden. Majd később talán találkozunk - köszönök. - Sziasztok!
- Szia! - köszön utánam a fiú, a lány csak morog valamit.

-Kedves lányok - mosolyog derűsen Jasper. - És - emeli fel a mutatóujját. - Van párom a téli bálra - vigyorog önelégülten.
Unottan forgatom a szemem.
-Mi ez a nagy felhajtás? Ez csak egy táncos-visítozós szörnyűség - borzongok meg.
-Nem vagy te egy kicsit antiszoc? - lök meg nevetve Jasper, mire bebökök a bordái közé.
Bátyám felvisít, aztán felröhög, végül bekapja a fejemet a hóna alá, és összeborzolja a hajamat. Némán, mosolyogva tűröm, majd felegyenesedve megizgatom a frizurámat.
-Daisy...? - kérdezem, de Jasper már tudja is, mit szeretnék mondani.
-Igen. Egy elf. Kedves, szerény és jólelkű. Nem fogja bántani - bólint bátyám, mire megkönnyebbülten sóhajtok.
-De azért te is jössz, ugye? - kérdezi Jazz.
-Nem hiszem - húzom el a számat.
-Na, csak a kedvemért! - néz Jasper angyali arccal.
-Még meggondolom - nevetek fel, aztán ráverek egyet a vállára. - Aki utoljára ér a hálókörletbe, az egy kifektetett vadszamár!
Jasper felnevet, aztán utánam szökken.

-Tessék! - az igazgatónő csilingelő hangjára a mogorva tanár belökte az ajtót, és beterelt az igazgatói irodába.
A nő fáradtan nézett fel a papírjaiból, de amikor engem meglátott, elkerekedett szemében rémület cikázott át.
-Megöltél valakit, Héloise? - próbált úrrá lenni hangja remegésén, de érezni lehetett, hogy mennyire ijedt.
-Csak majdnem - morgott közbe a tanár.
Az igazgatónő megkönnyebbülten sóhajtott, de a felhők még nem költöztek a szeméből.
-Köszönöm, Fredo, a többit szeretném négyszemközt megbeszélni Héloise-szal - próbálkozott egy mosollyal az igazgatónő.
A tanár összeszorította a száját, de aztán kiment. Amint becsukódott mögötte az ajtó, az igazgatónő arcáról lehervadt a mosoly, és a székére huppant, fejét a kezébe temette. A falnak támaszkodtam, és unottan nézegettem a képeket.
-Héloise, drágám, én már sok problémás gyerekkel találkoztam itt a Merilion falain belül - kezdett bele végül az igazgatónő. - De mind közül úgy érzem, te vagy a legveszélyesebb. Tudtam, mekkora kockázatot vállalok, de úgy érzem, fel kell karolnom az ilyen fiatal vámpírokat.
Nem vagyok fiatal.
-Most ki kéne, hogy rakjalak...
Akkor tegye meg.
-De nem foglak.
Ez nem igaz!
Ellöktem magam a faltól.
-Akkor mit fog tenni? - kérdeztem gúnyosan. - Egy zárkába csuk, ahová majd magántanárok járnak hozzám? Kösz, de nem. Akkor inkább elmennék.
-Nem egészen így gondoltam, Héloise. Építettem neked egy kiképzőtermet.