Igazgatói iroda

Reméljük, nem azért vagy itt, mert bajba kerültél.

- Erre gyertek. - mondta Lora mikor egy falhoz értünk. benyomott egy követ és hátrébb lépett. A téglák forogni kezdtek és addig csúszkáltak ide-oda, amíg egy ajtó méretű nyílást nem hoztak létre. Egy folyosó tárult elénk, a végén egy díszes ajtóval. Mikor beléptünk az "ajtó becsukódott" mögöttünk. Lora hármat koppantott az ajtón. Bentről egy furcsa, ősi nyelven szólt ki az igazgatónő. Lora ugyan azon a félelmetes nyelven válaszolt. Gondolom ez volt a jelszó. Az ajtó kinyílt és mi beléptünk. Ms. Perkins egy hatalmas ébenfa asztalnál ült, ami tele volt iratokkal. Már várt minket.
- Üljetek le gyerekek. Hosszú lesz amit mondani fogok. A Házirendben olvashattátok, hogy az iskola területén működik egy úgynevezett Scuola Serale, amiről bárkinek beszélni vagy csak említést tenni is súlyos büntetést von maga után. Nos ez annyit tesz, hogy Éjjeli Iskola. Én azt a nézetet vallom, hogy a diákoknak kötelességük megvédeni az iskolájukat, a tanároknak pedig a diákjaikat, meg amúgy sincs lehetőségünk, hogy komplett testőrséget foglalkoztassunk, ezért működik ez a program az iskolán belül. A közelmúltban több olyan esemény is történt, ami bizonyítja, hogy nagyon is szükség van erre az intézkedésre, jobban mint eddig bármikor. Ezért vonunk be idén először elsőéveseket is. A feladatotok komplikált és igen veszélyes. Az iskola védelme, ami persze mindent magába foglal ami a területen van. Éjszakánként fogtok kiképzést kapni illetve járőrözni. Tudom, hogy elég nagy kérés ez tőlem, ezért még visszaléphettek annak függvényében, hogy nem szóltok erről egy szót sem.
- Én vállalom. - mondtam. Engem sosem riasztott vissza a veszély, ahogy most sem.
- Köszönöm Flora. Rád feltétlenül szükségünk van. Már többször megmutattad tökéletes adottságaidat. Köszönöm, hogy számíthatok rád. - ezt követően Conor is elvállalta a feladatot. - Rendben gyerekek. Akkor este, takarodó után gyülekezzetek az erdőben. Keressétek a többieket, ők mindent elmondanak majd. Most pedig mehettek a következő órátokra. - abban a percben szólalt meg a kicsengő. Elgondolkodva mentem vissza a terembe. Jake egyből kiszúrta, hogy történt valami.
- Na, mi volt? - gyorsan rögtönöznöm kellett valamit.
- Csak az igazgatónő átadta Fleur szüleinek a levelét amelyben megköszönik, hogy megmentettem a lányukat.
- És akkor Conort miért hívták?
- Fogalmam sincs, külön hívtak be minket.

- Pff... - dünnyögök magamban. Mason hatalmas léptekkel halad mellettünk és idegesen méregeti Taylort. - Te, Sus - fordulok barátnőm felé.
- Hm? - mindannyian csak suttogunk.
- Ő kicsoda? - fordulok hátra, Taylorra nézve. - Azon kívül, hogy megvigasztalt? - tudakolom, de gyorsan be is csukom a számat, mert az igazgatónő dühösen néz hátra. A padlóra szegezem a tekintetemet, közben pedig Barney lábát keresem.

Asszem kivertük a biztosítékot. Egy kicsit. Nagyon. Arra már nem emlékszem, hogy kinek és hogy sikerült szétválasztani a négy fiút. Csak azt tudom, hogy valahogy most a folyosón lépkedünk hatan (mert Allie maradhatott). Nagyjából némán haladunk. Legszívesebben elröhögném magam, de szerintem ez nem a legmegfelelőbb pillanat, úgyhogy inkább körülnézek. Fleur hófehér arccal bámulja a padlót a lába előtt. Mason ökölbe szorított kézzel halad, nem foglalkozik a feldagadt alkarjával. Barney is megsérült, enyhén sántít, és a szája is vérzik. Jack már erősebben sántít, mint Barney. Tayloron nem látszott semmi (de mint később kiderült, eltört a csuklója).

Megtalálom a keresett lábat. Lassan odalépek mellé és csak sétálok vele, egyenletesen lépdelve. Barney egy pillanatra rám néz, majd elkapja a fejét és ő is tovább nézi a padlót. Hirtelen megáll a kis csapatunk az igazgatói iroda ajtaja előtt. Csodás! Mióta idekerültem ezt a pillanatot vártam... Vagyis inkább Adam várta, hogy a nyomdokaiba lépkedjek. Hát én nagyom nem akartam ide kerülni. Főleg nem egy szerelmi ügy miatt. Csooooodás...

- Foglaljatok helyet bent anélkül, hogy kárt tennétek egymásban vagy a berendezésben. Mindjárt jövök - és válaszra sem várva eltűnik, csak a zár kattanása hallatszik.
- Adam büszke lesz rám... - morog Fleur és leül egy fotelba. Felhúzza a lábát és idegesen pásztázza a földet.
Mason és Taylor, mint Észak-Dél állnak a sarokba háttal egymásnak. Barney megindul Fleur felé, aztán mégsem megy oda a lányhoz, inkább két méterre tőle ül le a kanapéra. Már csak Jack és én állunk.
- Ez buli lesz - löki meg a vállam, és leül a földre. Mellé ülök törökülésbe.
Némán várjuk, hogy kinyíljon az ajtó.

Közelebb csúszom Barneyhoz és szorongva várom az igazgatónőt. Elnézem Jacket, akit egyáltalán nem zavar a helyzet komolysága. Vagyis szerintem komolysága. Meg még egy-pár ember szerint. Hirtelen kinyílik az ajtó.
- De Lys! - néz rám a nő. - Tegye le a lábát, nem otthon van - idegesen leteszem a vörös szőnyegre a lábamat, majd pislogva várom a következő mondatot.

Hiába vártam, hogy kinyíljon az ajtó, azért egy kicsit összerezzentem. Jack elfojtott egy vigyort - csak ő vette észre. Az igazgató rászólt Fleurre, aztán belépett mögötte az egyik iskolai nővér, aki először Masonhoz lépett. Eközben az igazgatónő elfoglalta a helyét az asztala mögött.
- Mégis, mire véljem ezt a viselkedést?

- Öhm... -kezdjük el egyszerre, majd mindenki elhallgat hirtelen, hogy hagyja a másikat szóhoz jutni.
- Hát - újra egyszerre szólalunk meg, mire az igazgatónő felvonja az egyik szemöldökét. Komolyan mondom! Félelmetes.

Végül Taylor szólal meg.
- Tanárnő, az úgy volt, hogy...
- Na, Te csak fogd be szépen - sziszegi Mason, és tesz egy lépést előre.
- ELÉG! - mindenki összerezzen az igazgatónő hangjára.

- Szeretnék meghallgatni egy értelmes embert - áll fel az igazgatónő. - És ha megtennék, hogy nem ugranak egymásnak, igen örülnék. Köszönöm. Susan, mi történt? A beszámoló után szeretném meghallgatni de Lys kisasszonyt is.

Yeah, én vagyok az értelem!
- Két napja történt, hogy takarodó ut... előtt még szerettünk volna filmet nézni Masonnel. Én természetesen a folyosón mentem, mert ugye ott kell, és elhaladva Cammie szobája előtt, a nyitott ajtóban láttam, hogy Mason és Cammie ölelkeznek. Pedig alig pár hete ismerik egymást. Mason észrevett, de én elfutottam, és belebotlottam Taylorba, aki megvigasztalt. Mivel meg szerettem volna tudni az igazságot, megkértem Barney-t, hogy segítsen. De a dolgok egy csöppet elfajultak, ahogy azt láthatjuk.
Mason közbe akart szólni, de félt, hogy esetleg abban az esetben elkáromkodja magát a fájdalomtól, úgyhogy inkább csendben maradt. A nővér végzett a kezével, majd Jack mellé guggolt, hogy fejcsóválva elemezze a lábát.
- Fleur, Te hogy keveredtél bele? - kérdezi az igazgatónő.

Nyelek egyet.
- Az úgy volt... Szóval, mikor hazajöttem a szo... izé a folyosón még belebotlottam Carterbe, akinek a nyakába ugrottam - Barney csendben hallgatta, de a Carter szóra felkapta a fejét. - Barney ezt látta és berágott rám is és Carterre is. Ennyi.
Vonom meg a vállamat. Az igazgatónő értetlenül mered ránk.
- Akkor hol a híres bajkeverő?
- Gondolom a szobám... jában - csuklok egyet.

- Jack? - fordul felé az igazgatónő.
- Csak ott ültem...
Az igazgatónő idegesen fújja ki a levegőt.

- Kérlek, keresd meg Cartert - fordul a nővérhez az igazgatónő, mire Fleur lesápad. - A sebek ráérnek.
Eltelik egy perc némán. 2 perc. 3 perc. 5 perc. Az óra idegesítően kattog. Tik-tak, tik-tak... 10 perc.
Aztán kinyílik az ajtó. A nővér enyhén liheg.
- Fleur szobájában volt.

Anyáááám... Mit mondtam én annak a gyereknek? Csak ülök csendben és bámulom a padlót. Nagyon reménykedek benne, hogy kitalál valami elfogadható magyarázatot, arra, hogy miért volt a szobámban.
- Megtudhatom, mit keresett Fleur kisasszony szobájában? - fonja össze a kezeit az igazgatónő. Carter először óvatosan rám pillant, majd végigméri a társaságunkat. Óvatos mosoly szalad vég az arcán, majd amint sápadt arcomra pillant, újra komoly lesz.
- A könyveimért mentem - emeli fel a kezében tartott két poros könyvet. Megkönnyebbülten sóhajtok.

- És nem kellett volna megvárnia, míg a kisasszony, szól, hogy bemehet?
- Nem - vonja meg a vállát lazán Carter. - Fleur olyankor, ha nem mehetek be, visít. A könyvekre nagyon szükségem volt, így bementem értük.
Pislogva várom az igazgatónő válaszát, erre a magyarázatra.

- Hát rendben, Carter - húzza el a száját jobbra az igazgatónő. Carter csendben áll, kezében a két poros könyvvel (amiket gyorsan lekapott a polcomról, gondolom én). - Ülj le, kérlek!
Carter a fotel karfájára ül, mellém. Én pedig hálásan mosolygok rá, hogy kirángatott a súlyos helyzetből. Legalábbis valamennyire.

- Lássuk csak - gondolkozik el az igazgatónő a büntetésünkön. - Carter.
- Igen? - kapja fel a fejét.
- Hányszor voltál ebben az évben büntetőmunkán?
- Egyszeeeer - vigyorog. Na, igen. Carter esetében ezt elég nehéz elhinni, így az igazgatónő kimegy a szobából, le a portáig, hogy megnézze Carter aktáját. - Mit csináltatok? Jézusom...
- Még egy szó... - szisszen fel Barney. Azt hiszem, eddig bírta, csendben és nyugodtan.
- Barney. Nyugi, kérlek - nézek rá kérlelően.
- Nyugodjak meg? - áll fel a helyéről Barney. - Ez itt! - mutat Carterre. Ki akarom javítani, de aztán ráhagyom. Az csak rontana a helyzeten. - A barátnőmmel tölti minden percét. És ne legyek féltékeny?
- Oké. Jogos - nézek a két fiúra. - Viszont. Szeretlek. Elhiszed?
- Talán - néz rám.
- De nem fogok kettőtök között választani.

- Mert? - tudakolja egyszerre a két fiú.
- Carter. Neked ott van Candice.
- Barátnője van? - mér végig minket Barney. - Ezt eddig miért nem sikerült közölni senkinek?
- Befejezhetem?
- Ja, igen. Persze.
- Szóval. Carter. Gondolj bele, választanod kéne Candice és Patty között. Kit választanál?
- Patty a nővérem, te igenész! - kopogtatja meg a fejét.
- És? - tudakolom, várva, hogy leesen neki a kérdés lényege.
- Soha nem hagynám el és Candice-t se - válaszolja, majd hirtelen megérti, hogy mit akartam kérdezni.
- Na, látod. Barney - fordulok a fiúhoz. - Pansy vagy én? - fonom keresztbe a kezemet.
- Öhm...
- Oké. Ezt megbeszéltük - huppanok le a fotelbe.

- Én még mindig nem értem, mit akartál ezzel mondani - áll meg előttem Barney.
- Carter olyan, mintha a testvérem lenne. Nem fogok és nem is akarok választani kettőtök között. Barney, neked fel kell fogni, hogy ő is része az életemnek, de úgy, mint a bátyám. Carter, hm... te meg kevesebbszer gyere a szobámba. És ígérem, hogy Barney, több időt fogok veled tölteni - nézek kérdőn a két fiúra. Várom, hogy mit reagálnak majd. Barney töri meg a beállt csendet.
- Rendben - válaszol röviden és tömören, nehogy valami csúnya is kicsússzon a száján. Egy gyors puszit nyom a számra én pedig a nyakába borulok. Ekkor lép be az igazgatónő.
- Jaj, de örülök, hogy szent a béke kettőtök között - utánozza a velünk egykorú nyivákoló lányok hangját, mire vörösen kibontakozok Barney öleléséből és visszaülök a fotelbe. Carter leül mellém, én pedig óvatosan a Mason-Taylor-Susan hármasra sandítok. Láthatólag megbeszélték a dolgokat. Míg a fiúkkal beszéltem, nem nagyon figyeltem az ő beszélgetésükre, de gondolom szent a béke. Vagyis remélem.

- Carter hat nap büntetőmunka, kinn a temetőben. Délután hattól. Mason, két nap, szintén temető. Taylor egy nap, a parkban szemetet fogsz szedni, mielőtt kárt tennétek egymásban Mr. Black-kel. Barney, két nap, a temetőben Masonnel. Susan kisasszony, a konyhába megy le Fleur kisasszonnyal három napra - magam elé nézve megállapítom, hogy örülök, hogy megúsztam ennyivel. - És Jack, egy fél oldalas fogalmazást szeretnék látni, arról, hogy nem avatkozunk bele a verekedésekbe.
- Most mééééért? - terül el a szőnyegen Jack. Az igazgatónő elkezd ordítani vele, hogy 'nem fekszünk el a szoba padlóján', míg mi megtárgyaljuk a büntetőmunkát.
- Azért jó, hogy ennyivel megúsztuk - vigyorog Carter. Ő kapta a legtöbbet, de egyáltalán nem zavarja.
- Te, a konyhában már ismernek minket - dől nekem Susan.
- Ja. Mondjuk én félek a bácsitól.
- De te Fleur vagy - ölel át hátulról Barney. Jó végignézni a társaságon, hogy megoldódott a probléma és itt ülünk az igazgatói irodában, de ugyanúgy beszélgetünk, mintha a klubban lettünk volna. Egy puszit nyomok Barney arcára, majd elmosolyodok.
- Na, kifelé! - áll fel az igazgatónő és maga elé tolja Jacket.

- Susy - lépek a barátnőm mellé.
- Ne hívj így!
- Boooocs - mosolygok. - Szóval, Susan.
- Hallgatlak.
- Beszéltetek Masonnel? Megbeszéltétek?
Az igazgatónő becsukja mögöttünk az ajtót és egy hatalmasat sóhajt. Azt hiszem örül, hogy elmentünk.

- Beszéltetek Masonnel? Megbeszéltétek? - kérdi Fleur.
- Ja, igen. Vége - mondom tökéletes közönnyel.

Már éppen készültem volna barátnőm nyakába ugrani, mikor válaszolt a kérdésre.
- MIIIIII???? TESSÉK?