Merilion Klubja

- Kösz a sok segítséget - jegyezem meg idegesen.
- Hiszen te mondtad, hogy megoldod egyedül is - sóhajtott fel a lány. - Hogy ti vámpírok milyen bonyolultak vagytok!

"És abnormálisak..." - teszem hozzá. De persze csak gondolatban.
- Akkor mit akarsz? Segítsek, vagy ne?

- Ne. Menj nyugodtan a dolgodra - addigra már összeszedtem a papírokat és sorba
rendeztem. - Ami gondolom unalmas könyvek bújásából és házik bemagolásából fog állni. Na, szia!
Persze, a könyveket cseppet sem tartottam unalmasnak, csak jól esett kimondani. Azt hiszem, túl régen mondtam már valami nem túl szépet egy embernek.

- Pedig az ember azt hinné, hogy aki olyan öreg, mint az országút, és nála öregebb könyvvel a kezében távozik, tiszteli az írásokat - fut ki a számon. - Persze, van olyan vámpír is, aki nem tud olvasni.

- Nem minden könyvet tartok unalmasnak - szorítom magamhoz a könyvet, nehogy megint elejtsem. - De azok, amiket TE olvasol, biztosan unalmasak. Csak azokra gondoltam - vonom meg a vállamat.

- Tudod, van jobb dolgom is, mint egy olyan izével beszélni, mint amilyen Te vagy. Nekem mennem kell. További szép sértegetéssel teli napot! - köszönök el.

- Viszont kívánom! - veszem elő legelbűvölőbb mosolyomat. - Van egy tippem, ha megfogadod - hajolok hozzá közelebb. - A klubban lévő helyesnek mondott vámpírpasit kerüld. Meg a lányt, aki úgy néz ki, mint én. Ez csak egy tipp. De felőlem azt csinálsz, amit akarsz...

- Kösz a tippet, de nem igazán szoktam szemétládáktól dolgokat elfogadni - mosolygok vissza.

- Kösz. Mondjuk, végül is őszinte vagy. Állítólag ez egy jó emberi tulajdonság. Hát, ki tudja. De örülök, hogy őszinte voltál velem. Most már ezt is tudom. De majd nem szidjál, hogy én nem szóltam...

Szemforgatva megyek be a klubba, és megpróbálom felidézni, hogy hol tanultam, majd odafordulok. Ott ül most a szemét vámpírlány klónja, és egy fiú. Hurrá...
- Bocsi, itt hagytam egy tollat, nem találtátok meg? - kérdezem.
- Töltőtoll? - kérdez vissza a vámpírfiú.
- Igen.
- Kék színű, halványbarna csíkkal? - puhatolózik a vámpírlány.
- Igen.
- Nem, nem láttuk - mosolyog a fiú, és átnyújtja a tollat.
- Köszi - veszem át, és már indulok is kifelé. És kit látnak szemeim? Az eredeti 'tutihogyunalmaskönyveketolvasol'-lány, aki vasvillaszemeket szögez rám.

- Elhagytam egy lapot. Amire szükségem van. Nem tetted el?
- Minek kéne nekem egy lap egy ősrégi könyvből?
- Mit tudom én. Bármiért. Hogy elvedd előlem.

Bár tudtam, hogy egy vámpírral állok szemben, olyan lazán pofoztam fel, hogy magam is meglepődtem. Utána meg válaszra sem várva elsétáltam a döbbent csaj mellett.