A hold csillámló fénye beteríti a tájat, és folyékony ezüsthöz hasonlóan tükröződik vissza a vízen. Megállok a vízparton, hogy bevárjam Daisy-t és Jasper-t.
-De szép! - sóhajt Dai, amint megáll mellettem, és ábrándos tekintetét a víztükrön nyugtatja.
-Ja, valóban szupergyönyörű, de mi lenne, ha végre vadásznánk? - türelmetlenkedem.
Jasper nevetve böködi meg a karomat.
-Valaki ideges? - nevet fel.
Kinyújtom rá a nyelvem, majd leveszem a bőrdzsekim, kiugrom a cipőmből, nekifutok, ugrok, és máris a tengervízben találom magam. Eláraszt az ezernyi apró tengeri élőlény vérének íze, de én háttérbe szorítom az apró halakat, és inkább nagyobb kihívásokra koncentrálok. Mivel ilyet egyenlőre még nem találok, elhatározom, hogy kicsit beljebb úszom. Jasper csobban be mellém, szőke haja lebeg a vízben, zöld szeme huncutul villog. Daisy is megérkezik. Nagy szerencséjére nem szoknyát húzott, pedig általában abban szokott járkálni. Kettőjükkel az oldalamon egyre beljebb hatolok a tengerben. Hirtelen egy nagy fehér cápa vérének ízét érzem. Egy nagy fehér cápa... Amikor utoljára verekedtem egy ilyennel, majdnem otthagytam a fél karomat, és elúszott. Hát majd most visszavágok! Felragyog a tekintetem, és már úsznék el, amikor valaki elkapja a csuklómat. Hátranézek. Jasper ingatja a fejét, és könyörgően néz rám. De én már nem figyelek. Ott egy nagy fehér cápa! Már egészen közelről érezni! Sőt, többen vannak! Jazz is megérzi, mert a tekintete hirtelen tele lesz félelemmel, és egyre erősebben rángatja a kezemet, de nem figyelek rá. Amit még utoljára érzékelek, hogy Jasper szeme rémülten elkerekedik, aztán a vadászat megindul.
***
Amikor újra magamhoz térek, már a homokon állok. Aztán egyenesen belezuhanok Jazz karjaiba, aki villámgyorsan felemel, és az ölében tart. Daisy némán és rettegve mered rám.
-Mi az? - kérdezem bágyadtan. - Mit csináltam már megint?
-Á, semmit, csak kifektettél három nagy fehér cápát teljesen egyedül - közli Jasper.
Szőke haja csak úgy ragyog a holdfényben, de a tekintete halálos rémületről árulkodik.
-Akkor meg miért vagytok így kikészülve?
-Néztél te tükörbe mostanság? - kap elő Daisy egy tükröt a mellényszebéből (fogalmam sincs, miért hord ilyeneket magánál), és felém tartja.
Az arcomon fognyomok éktelenkednek, felhasadt a homlokom, és fejemből vér szivárog.
-Wow! - bólintok elismerően. - Ez aztán nagy csata lehetett!
-Te bolond vagy! - ráz meg óvatosan Jasper. - Megint az a bizonyos dolog történt, igaz? Láttam a szemedet - sóhajt szomorúan.
Lesütöm a szemem. Vadászatkor és gyilkoláskor mindig ez történik. Amikor az emberi tudatom háttérbe szorul, csak az állatias ösztönök vezérelnek, és képes vagyok megölni akár három cápát is, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Jazz szerint ilyenkor felragyog a vörös szemem, csak úgy szikrázik, és senki nem képes megállítani, mindaddig, amíg mind egy szálig ki nem irtottam az ellenséget. Ennek csak egy hátulütője van, hogy ez olyan sok energiámat felemészti, hogy miután végeztem a harccal, és visszaállok, úgymond, normális vámpírrá, körülbelül egy percig minimális erőm van. Bár az attól függ, mennyire volt nehéz a harc. Van, hogy semmi bajom sincs utána. Valószínűleg most is így történt.
-Egyébként... Milyen ízű volt a vérük? - kérdezem, elterelve rólam a figyelmet.
-Nagyon finom - lelkesedik Daisy. - Itt van, kihúztuk őket - mutat a parti fövenyre, ahol három hatalmas, hal alakú holttest látszik az éjszakában.
-Ja, tényleg, szerintem is - szól Jasper, de még mindig aggódva néz rám.
Nekem viszont kezd visszatérni az erőm.
-Jól van, már letehetsz - kapálózom, mire bátyám óvatosan talpra állít.
Én azonban már megint erőm teljében vagyok, és odaszökkenek a cápákhoz. Belemélyesztem a fogam a legnagyobba. Ez a vér már kicsit jobb ízű, mint a szarvasoké volt, de még mindig nem fogható az emberi vérhez. Miután mindhárman végeztünk, még mindig nincs kedvünk visszamenni az épületbe, így hát inkább visszamegyünk az erdőbe, és fejlesztjük egymás harcoló készségeit.
Kezdőlap 
Belépés 
Tárgy: A Tengerpart 
Szomb. Feb. 23, 2013 9:13 am
