Az iskola bálterme

Bizonyos ünnepségek és, természetesen, a bálok és a bulik is itt kapnak helyet.

-Szerintetek ez jó? - pördülök meg.
-Szerintem, egy kicsit sápít - húzza el a száját Leia.
-Szerintem is - helyesel Lucy.
-OK, akkor ez nem - sóhajtok és visszamegyek a próbafülkébe. El sem hiszem, hogy az iskola annyira jófej, hogy a lányoknak megnyitották a báltermet szombat estére, ruhaválasztás gyanánt! Jó, nem vagyok az a hűdelányos, de bennem is él egy hercegnő.



-Na? - nézek rájuk. - Jó, ne válaszoljatok.
Még két fehér ruhát próbálok fel, de egyikre se bólintanak rá.
-Oké, dobom a fehéreket - emelem fel a kezem. - Milyen szín legyen?
-Rózsaszín, lila? - néz rám Leia.
-OK - biccentek és felemelem a két legjobban kinéző rózsaszín ruhát. - Milyen? - lépek ki.



-Nem rossz, de egy kicsit rövidecske, nem? - néz rám Lucy. - Szerintem tedd félre, még nevidd vissza.
-Kövi - int Leia.



-Ez a másik véglet. Hosszú, ráadásul pánt nélküli. Mi lesz, ha rálépsz?
-Lucy, lehetnél egy kicsit optimistább! Ezt is tedd félre.



-Kihívó, nem ajánlott - néz rám fél pillanatra Leia, Lucy meg se szólal. Szóval, ez megy vissza a fogasra... Milyen könnyű nekik, már kiválasztották a ruhájukat. Egy piros darabon megáll a szemem.
-Eszedbe ne jusson - szól hozzám Lucy. Kösz.
Találtam négy ruhát, ami szép volt, de kijövetel közben elestem bennük párszor, szóval bukta.



-Hol hagytad az alsó részét?
-Hagyjuk...



-Cirkuszi előadásra készülsz? Barátok kapnak ingyen popcornt? - hunyorít Lucy. Leiára nnézek, értelmesebb választ várva, de ő felemeli a kezét amolyan, "jobb, ha most nem mondok semmit" stílusban.



-Drakulaura, hódolatom - hajol meg komolyan Lucy, mire oldalba bököm.
-Több komolyságot!
-Szerintem, hagyjuk a feketét - áll fel Leia. - Arra szép kék ruhákat láttam.
Két ruhát találtunk, mindegyik tetszett.



-Akkor négy közül választunk - terítem le a ruhadarabokat. - Melyik?
-Szerintem a minirózsaszínt kizárjuk - tolja félre Leia az említett darabot.
-Az a kék, amit másodjára próbáltál, szerintem felejtős - állapítja meg Lucy.
-Akkor ez a kettő maradt - nézek végig a két ruhán.
-A kérdés, mi akarsz lenni - szólal meg Leia. - Szemtelenül elragadó vagy visszafogottan gyönyörű jó kislány.
-Az első - mondom szinte gondolkodás nélkül.
-Akkor megvagyunk - mosolyog Leia és visszaviszi a rózsaszínt. - Na, menjünk.

Leia és Lucy ruhái

-Hű, de szép!
A bálterem egyenesen GYÖ-NYÖ-RŰ!
Az asztalok a terem szélére vannak rendezve, középen óriási helyet hagyva a táncparkettnek. Mivel ez az őszi bál, az egész piros-barna-sárga-narancs színekben pompázik, amitől az egész olyan káprázatos! Barney gyorsan lefoglal egy négyes asztalt, majd kihúz egy széket.
-Foglalj helyet, kisasszony! – szól Fleurnek.
Észre sem veszem, hogy Mason nekem is kihúz egy széket.
-Susan, kérlek!
Illedelmesen leülök. Velem szemben Fleur, mellette Barney, vele szemben Mason.
-Khm, khm… - szólal meg a diri. – Örülök, hogy az iskola nagy része részt vesz eme programban! Nem is szeretném sokáig húzni a szót, csak még annyit, hogy érezzétek magatokat jól! Ének- és zenekar!
Megszólal a keringő, és az igazgatónő illetve a párja (általam ismeretlen férfi) megkezdik a táncot. Sorra utána jön a többi tanár, majd a diákok is csatlakoznak.
-Susan, van kedved táncolni? – szólal meg Mason.
-Nem tudok keringőzni – rágom a szám szélét.
-Nem nehéz, Sus – mosolyog bátorítón, majd megfogja a kezem. – Gyere!
Kénytelen-kelletlen felállok.
-De csak a szélén! – egyezek bele.
-Figyeld az én mozdulataim – fogja meg a kezem.
Már kezdek belejönni, amikor kivágódik az ajtó. Mindenki odanéz. Allie és Jack állt ott, arcuk ijedt és lihegnek.

-Igazán nem szép, hogy ennyire nem bízol Flora-ban - róttam meg bátyámat, amikor a szinte teljesen kihalt parkon keresztül sétáltunk.
Jack kisöpörte a rakoncátlan tincset a szeméből, amit a szél odafújt, és gondterhelten nézett rám.
-Figyelj, itt nem ez a lényeg. Tényleg... Szimpatikus lány, de... Nos, amióta az utcán vagyok, nem igazán bízom meg senkiben első látásra - összeszorított szájjal bólintottam. - És szeretném, ha Te is így tennél. Nem szeretnélek elveszíteni.
Megigazítottam a liliomot a hajamban, majd rákapcsolódtam a fuvallatokra, és megkértem Őket, hogy bármennyire is szeretnek erősen fújni, ezt ne most tegyék meg. Engedelmeskedtek. Egy ideig szótlanul sétáltunk. Nem jutott eszembe semmi érdemleges.
-Figyelj csak... - kezdtem, de megakadtam a mondat közepén.
Valami baj van. Valami nagy baj! Orrommal jó mélyet szippantottam a levegőből.
-Allie, mi...
-Tűz van - suttogtam elkerekedett szemekkel.
-Hogy mi?
Lehunytam a szememet.
-A fiúhálóban!
Jack jó erősen megrázott, mire kinyitottam a szemem.
-Allie, Te most azonnal elrohansz az igazgatónőhöz! Én megyek és eloltom a tüzet...
Már indult volna, de visszatartottam.
-Jack, valaki vagy valami meggyújtotta azt a tüzet. Lehet, hogy még mindig itt van.
Összeszorult torokkal néztem bátyámra. Szemlátomást vívódott belül, de amikor félelemtől elkerekedett szemeimmel Ránéztem, már tudtam, hogy döntött.
-Gyere! - megfogta a kezemet.
És rohantunk. Berontottunk a bálterembe.
-Tűz van a fiúhálóban - közölte azonnal és habozás nélkül Jack.

Mindenki lefagy a hír hallatán. Az igazgatónő lép először.
-Hogy MI történt? Biztosak vagytok benne?

-Teljesen biztosak. Teljesen-totálisan biztosak. Kérem, vigyázzanak Allie-re. Én felrohanok eloltani a tüzet - fordult meg Jack, de az igazgatónő útját állta.
-Nem tartom jó ötletnek - húzta fel fél szemöldökét.
Jack zihálva nézett Vele farkasszemet, de aztán lesütötte a szemét és mogorván az ajtófélfának dőlt.
-Köszönöm - bólintott az igazgatónő. - És most - tapsolt egyet. - Flora Wilson vezetésével a Kiválasztottaink menjenek a fiúhálóba! Rögtön - tette hozzá.
Egy kisebb csoport vált ki a tömegből, de Flora nem volt közöttük.
-Hol van Flora? - kérdezte az igazgatónő.
-Ő nem jött el a bálra - felelte az egyik fiú.
-Rendben, akkor Jacob Green keresse meg, értesítse, aztán pedig menjenek a helyszínre!
A fiú kiszáguldott az ajtón, a csoport pedig megindult a fiúháló felé. Csend honolt a teremben.

-Nem értem, miért Ő? Hiszen még újonc... - morog Mason.
-Ki? Flora? - kérdezem.
-Nem mondtam semmit.
-Ahha, persze - bólogatok hitetlenül, majd az igazgatónőre nézek. A párjához hajol súg neki valamit, az meg odamegy egy-két másik diákhoz, majd Masont és Barney-t is félrevonja, de Fleurrel még el tudunk csípni egy-két szót.
-A kezdőké a tűzoltás. Nektek a gyújtogató személyt kell megkeresni - halljuk a hangját a férfinak.
-Miért mondta ki az igazgatónő hangosan?
-Nem tudom... talán, mert megijedt. Menjetek!
Masonék visszajönnek hozzánk.
-Erm... Eszembe jutott valami, el kell mennünk egy kis időre... - próbálkozik Mason, de idegességében a blöffölése nem tűl meggyőző.
-Mindent hallottunk - jelentem kii, mire Mason hitetlenül néz rám, Fleurre, majd összenéznek Barney-val.
-Majd ezt később megbeszéljük - jegyzi meg végül Mason.
-Vigyázz magadra! - szólok utána. - Vagyis vigyázzatok!
-Ne hagyjátok magatokat! - szól Fleur.
Odajön hozzánk Allie. Arca ijedt, nagyon.
-Allie, nyugi, minden rendben lesz! - szól Fleur.
-Allie, van kedved leülni velünk egy kicsit? - kérdezem.

-Köszönöm - ültem le egy székre.
A szárnyaim még mindig remegtek. Szórakozottan, de idegesen kis szélörvényeket hoztam létre a levegőben, hogy megnyugodjak. Percekig csendben üldögéltünk.
-ÁÁÁ! - hallatszott fel hirtelen egy üvöltés a parkból, majd dulakodás hangjai következtek.
Egy emberként pattantunk fel.
-Mindenki őrizze meg a nyugalmát! - kiáltotta az igazgatónő. - Maradjatok a teremben és...
-Tanárnő, elkaptuk! - rontott be ebben a pillanatban Mason.

Amikor megpillantom Masont az ajtóban, megáll a szívem egy pillanatra. Szemébe lóg a haja, enyhén liheg.
-Gyere ide, Johanne! Nem akartuk levenni róla a maszkot, de szerintem, ez L... - elakad a szava, mert valami megüti a fejét nagy gonggal. Majd az ajtó mögött dulakodás hangjai szólnak.
-Mason! - kapom a szám elé a kezemet és elindulok felé, de a férfi, aki az igazgatónő párja elkapta a karomat.
-Kisasszony! - szorította meg a kezem, hogy abbahagyjam a rángatást. Nem nyugodok le, de nem próbálok szökni, beletörődöm abba, hogy nem mehetek oda.
Barney és még páran megpróbálják megállítani a feketeruhást, de nem sok sikerrel.

-Ki az ott? - kérdezem a hozzánk visszalépő Susant, aki felváltva vet gyűlölködő pillantást a férfi és aggódó pillantást Mason felé.
-Szerinted én jobban tudom? - morog.
A fekete ruhás alak már majdnem elmenekül, amikor a fiúhálóba küldött osztag is visszatér. Az élükön megpillantom Flora-t, aki azonnal átlátta a helyzetet és a csata legközepébe vetette magát. Jaj, csak ne sérüljön meg!

A feketeruhás Flora támadása elől is könnyedén ellibbent, majd a következő támadóját is eszméletlenné tette egy gitárral (???), akiben felismerem Allie fogadott bátyját.

Eget rengető sikítás zengi be a Nagytermet. Hú, de éles hangja van! Hoppá. Ez én vagyok. Sürgősen abbahagyom a kiabálást, majd nem törődve a veszéllyel és a felém meginduló férfival, meglebbentem a szárnyaimat és olyan sebesen vágok át a helyiségen, hogy magam is meglepődöm rajta.
-Tessék, Te hős, ez lett belőle - motyogom Jack-nek, miközben a levegő erejét segítségül hívva átreptetem a báltermen és egy biztonságos helyre viszem.
Letérdelek mellé, Még mindig eszméletlen.
-Kisasszony, ez roppant veszélyes volt - lép oda hozzám az igazgatónő.
Lesütöm a szemem és hirtelen könnyek csípik a szemem.
-Ne tessék kirúgni - suttogom.
Az igazgatónő válaszolt volna, de ekkor az a Jacob Green nevű fiú röpült át a Nagytermen tökéletes ívben és landolt a terem végében. Az igazgatónő nyomban a sérült fiú segítségére sietett. Jack már nyitogatta a szemét.

Gyakorlatilag mindenki elesik a csatában. Legtöbben baleset miatt. És a legszörnyűbb az, hogy ne mehetek oda Masonhöz és, hogy a tanárok nem tesznek semmit. A feketeruhás, az egyetlen épen maradt személyhez fordul, aki nem más, mint...
-Sarah? - döbbenek le. A nővérem nem tud harcolni! Vagy mégis?

-Jack, Te nem vagy normális - motyogom dühödten, miközben szétszaggatom a szoknyámat és egy rögtönzött kötést készítek bátyám sebére.
Az oldalán egy hatalmas vérfolt terjed testéhez tapadt pólóján.
-Allie, Te meg mit csinálsz? - nyögte zavarodottan bátyám.
-Meggyógyítalak.

- Kijössz sétálni? - huppant le Barney a székre. Vagy egy húsz perce táncoltunk.
- Az jó lenne. Nagyon tetszene - szükségem volt friss levegőre. Meg a csillagokra. Meg a kedvenc illatomra, ami az éjszaka illata.
- Gyere! - ragadta meg a kezemet Barney. Sokat sétáltunk, Barney izgatottan mutatta a csillagokat az égen. Hirtelen sikítást hallottunk.
- Úúúú, ez mi volt? - pillantottam fel.
- Nézd! - mutatott fel a vöröslő fiúhálóra.
- Jaj! - sikítottam fel.

Vége.
Az utolsó védekező is elesik.
Csend.
Egy percig mi, akik nem tudtak mit tenni, csak állnak döbbenten.
A feketeruhás eltűnik.
Jack felül, de Allie visszatessékeli.
Lassan minden újra életre kel.
Az épen maradt hozzátartozók megközelítik az sebesülteket.
Az első, akihez odamegyek, az természetesen Sarah. Arcán egy hosszú, de nem túl mélynek tűnő vágás. Milyen rossz, hogy víz elemű boszorkány vagyok, de nem tudom használni azt. A ruhám aljából letépek egy darabot és letörlöm vele a sebet. Tényleg nem mély. Körbenézek, hátha itt van Brian, de őt éppen a hirtelenjében lesietett ápolók kötözik. Ha jól látom, eltörött a keze.
Alig pár perc múlva Sarah kinyitja a szemét.
-Hol van? - ez az első kérdése.
-Ki? - kérdezek vissza.
-A Feketeruhás - ül fel macskasebességgel.
-Eltűnt - felelem.
Sarah olyan gyorsan áll fel, hogy észre sem veszem magát a mozdulatot, csak azt, hogy már áll.
-Hova mész? - állok fel én is.
-Megkeresem.
-De, Sarah, megsérültél!
-Csak karcolás! - zöld szeme szikrázott.
Szerencsémre, odajött az egyik nővérke.
-Ülj le! - parancsolta.